7. fejezet Csak egy nap

Sziasztok!

Huuu...de régen jártam itt is, de most itt egy rész. Remélem, többen fogtok most már kommentelni, és akkor megígérem, hogy én is hamar hozok részt. ;)

Na, jó olvasást!

puszi

xxx

Bekapcsoltam a laptopom és türelmetlenül doboltam rajta, amíg betöltött. Ashley pedig csak siettetett, hogy mutassam már.

- Jó, nyugi – nyitottam meg a böngészőt, majd begépeltem a nevet és megnyitottam az első képet – Tessék – fordítottam felé a gépet.

- Istenem – nézett a gépre és rám felváltva.

- Ja – dőltem az ágyra.

- Ezerszer jobban néz ki, mint John, pedig Ő se volt semmi – bámulta a képernyőt – Bemutatsz neki? – nézett rám reménykedve.

- Hát persze – feleltem kedvetlenül.

- Mi a baj? – tette le a laptopot, de még előtte vetett rá egy pillantást.

- Azt hiszem, tetszik – sóhajtottam egy nagyot.

- Kinek nem? – tárta szét a kezét – Bepróbálkozol nála?

- Nem hinném – ráztam a fejem és felültem.

- Miért? Az Anyád miatt?

- Igen – húztam el a szám – Nem akarom, hogy az legyen, ami legutóbb.

- És akkor most mi lesz? Örökké egyedül leszel? Vagy majd Anyád összehoz valami dög unalmas taggal? – nézett rám. Ennek még csak a gondolatától is elborzadtam.

- Hamarosan betöltöm a tizennyolcat. Akkor már nem parancsolhat nekem – meredtem magam elé. De szép kis elképzelés.

- Tényleg. Egy hónap és nagykorú leszel – mosolyodott el – Tervezel valamit?

- Semmit – ráztam a fejem.

- Ne már. Ezt meg kell ünnepelni.

- Majd átgondolom. De most mesélj Te – ültem törökülésbe és vártam, hogy elkezdje.

- A suli dögunalom, a pasik szintén – legyintett – Nekem nincs olyan izgalmas életem, mint Neked.

- Szeretnél cserélni? – vontam fel a szemöldököm.

- Na, azt azért nem – tette fel a kezét – Mit csináljunk ma?

- Ráérsz egész nap? – csillant fel újra a szemem, mire bólintott – Vásárlás, mozi?

- Benne vagyok – állt fel és az ajtóhoz indult, én pedig követtem.

Lementünk az alsó szintre, Greg a konyhában volt, éppen evett.

- Greg, bemennénk a városba – álltam meg előtte, rákönyökölve a pultra.

- Szólj Jack-nek. És vigyetek még egy embert – mutatott a nappali felé, hogy keressem meg.

- Szerintem egy hadsereg kéne – morogtam, mert nem értettem, minek két biztonsági is.

- Sam, ez csak is a Te érdekedben van. Megy még valaki veletek, vagy sehová – mondta szigorúan.

- Oké, felfogtam – forgattam a szemem.

A ruhák közt járkáltam, próbáltam keresni magamnak valami jó kis felsőt. Jack folyamatosan mellettem jött, a másik biztonsági pedig tőlünk úgy három méterre volt. Kicsit feszélyezett, hogy még vásárolni se tudok nyugodtan.

- Ezt nézd – rohant oda hozzám Ashley egy felsővel.

- Ez egész jó – néztem meg jobban.

- Próba?

- Naná – indultam el a fülkék felé, a kíséretemmel együtt.

A mozi előtt álltunk. A tömegnek hátat fordítottam, Jack ott állt mellettünk. Mike, a másik biztonsági ember pedig elment kólát és popcornt venni.

- Ezt meg tudnám szokni – mondta Ashley, a kíséretünkre célozva.

- Hidd el, nem olyan jó. Amikor még azt is meg kell előre szervezni, ha csak le akarok ugrani a boltba – feleltem, aztán észbe kaptam – Bocs, Jack – néztem rá – Nem Veled van bajom, csak ezzel az egésszel.

- Tudom, de ha mi nem lennénk

- Igen, és nem győzök elégszer hálálkodni – vágtam közbe.

- A jegyek és a kaja – állt meg mellettünk Mike.

- Kösz – mosolyodtam el halványan.

Megvártuk, amíg a tömeg nagy része eloszlik, majd mi is bementünk a terembe.

- Többet nem jövök veletek moziba – morogta Jack, amikor kifelé jöttünk.

- Most miért? – néztem rá ártatlanul, hatalmas szemekkel.

- Mert nem lehet bírni veletek.

- Azt ne mondd, hogy érdekelt a film – néztem rá döbbenten. Én már az első öt perc után unni kezdtem, ezért elkezdtünk Ashley-vel beszélgetni.

- Engem érdekelt volna. És szerintem az előttünk ülő férfit is.

- Hát, majd megnézed még egyszer – vontam vállat.

Igazából annyira untuk a filmet, hogy elkezdtük kifigurázni. A végén már annyira nevettem, hogy amikor ki akartam jönni, akkor véletlenül az előttem ülő nyakába borítottam a popcornt. Miután szitkozódott egy sort, megpróbáltunk csendben maradni. Nem sok sikerrel. Igazán nem értem, Jack-nek mi gondja volt ezzel. Na, mindegy.

- Megjöttünk – kiáltottam el magam, amikor beléptem az ajtón.

- Hogy éreztétek magatokat? – jelent meg Greg a nappali boltívénél.

- Remekül. Ash itt alszik – karoltam át a legjobb barátnőmet.

- Felőlem – vont vállat Greg – Mit csináltatok?

- Vásároltunk – mondtuk egyszerre és felmutattuk a táskákat.

- Gondolhattam volna – forgatta a szemét Greg – Mintha nem lenne így is elég ruhád.

- De ilyen még nincs – vágtam rá.

- Hát persze – bólogatott.

- Meg moziba voltunk – indultam az emeletre.

- És milyen volt a film?

- Milyen film? – ráncoltam a homlokom.

- Azt mondtad, moziban voltatok.

- Ja, igen, de majd Jack elmeséli – legyintettem.

- Elmesélném, ha láttam volna – kiáltott utánunk, mire Ashley-vel egyszerre nevettünk fel.

- Greg, szerintem Jack-nek kellene egy szabadnap – hajoltam át a korláton - Az idegei egy kicsit kivannak.

- Még egy ilyen nap és egy év szabadságot kérek – morgott Jack, mire még hangosabban nevettem.

- Azért annyira nem volt rossz – vágtam rá.

Reggel álmosan ücsörögtem a stúdió egyik fotelében. Kezeim között egy bögre gőzölgő kávét szorongattam. Aztán hirtelen nagy nevetésre lettem figyelmes, majd kinyílt az ajtó, Matt és Christian esett be rajta.

- Jó reggelt – vigyorogtak, mire csak intettem egyet. Én még álmos voltam. Nem értettem, honnan van ennyi energiájuk.

- Hogy tetszett az első éjszaka Londonban? – kérdeztem Christiant és emlékeztetnem kellett magam, hogy vegyek levegőt és ne bámuljam annyira. A szemeinek kéksége ismét megdöbbentett.

- Jól – vigyorgott – Matt körbevezetett.

- Oh, jaj – csaptam a homlokomra. Ismertem Matt-et, tudtam, hogy abból semmi jó nem sül ki, ha Ő vezet körbe valakit.

- Nyugi, csak néhány fontos helyre vittem el.

- Mint például a Buckingham Palota? – vontam fel a szemöldököm kérdőn.

- Dehogy – legyintett Matt – Mint például az új bár a belvárosban.

- Milyen bár? – ráncoltam a homlokom. Nem volt képben az ilyesmikkel, hiszen én még nem voltam nagykorú, nem igazán jártam el szórakozni.

- Tudod, ahol nagyon kedves nénik, nagyon kedvesek hozzád. Egy kicsit hiányos öltözetben – felelte.

- Élete első Londoni estéjén egy sztriptíz bárba vitted? – akadtam ki.

- Ugyan, mi mást tudtunk volna csinálni este? – kérdezte és nagyon úgy tűnt, hogy Ő ezt teljesen jó ötletnek tartja.

Megforgattam a szemem, Christianra néztem, aki egy félmosollyal az arcán megvonta a vállát és széttárta a kezeit. Nagyon nem tetszett, hogy ilyen helyen járt. De ennek nem adhattam hangot, mert ugyebár semmi közöm hozzá. Felnőtt ember, azt csinál, amit akar. De azért belül nagyon is fájt. Ha Ő ilyen helyekre szeret és akar járni, akkor én hogy rúghatnék ilyen lányok mellett labdába?!

Díj! :)

 Sziasztok!

Na, hát a blog megkapta az első díját, amit nagyon-nagyon szépen köszönök Beby-nek.! :)

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot

2. Válaszolj 11 kérdésre

3. Tegyél fel 11 kérdést

4. Küldd tovább 11 embernek.

1. Írj magadról 11 dolgot

Mivel tegnap kaptam meg a másik blogomon (My Shadow) ezt a díjat, így ide most semmit nem írnék.

2. Válaszolj 11 kérdésre

 1. Milyen színű a szemed?

 Barna

2. Directioner vagy?
Yepp :)

3. ( előző kérdéshez ) Ki a kedvenced?
Zayn :)

4. Könyv vagy film?
Is-is. :)

5. Kedvenc film?
Pearl Harbor <3

6. Kedvenc könyv?
Huu....basszus...ez most jó kérdés. Többet lehet?! :D Pearl Harbor, Árnyalat trilógia, SzJG.

7. Mióta blogolsz?
Több, mint egy éve. :)

8. Hány blogod van?
3 bejezett, három függő. Meg egy a fejemben. :D

9. Hányat olvasol?
Kettőt folyamatosan, kettőt pedig elkezdtem, csak leragadtam. :S

10. Ki a legjobb barátod/barátnőd?
Laurám <3

11. Hiszel a fiú- lány barátságban?
Igen.

Kérdéseim: 
Nem lusta vagyok, csak energiatakarékos, ezért ugyanazok a kérdések, mint a másik blogomnál. :D


1. Könyv vagy film?
2. Kedvenc idézet?
3. Melyik volt az a könyv, ami a legnagyobb hatással volt rád?
4. Melyik filmet tudnád a végtelenségig nézni?
5. Melyik zene jár most a fejedben?
6. A zebra fekete alapon fehér vagy fehér alapon fekete csíkos? :D
7. Felelsz vagy mersz?
8. Van bakancslistád?
9. Mi volt az ovis jeled?
10. Mi az amire eddig életed során úgy gondolod, hogy örökre emlékezni fogsz?
11. Kedvenc előadó?

Akiknek küldöm:
Meláni Mándoki 
Bianka és Biancaa B.

6. fejezet Emlékek...

 Sziasztok!

Itt is lenne az új fejezet!

Most ide nem írnék semmit, mindenki olvassa el az előző bejegyzést és tessék szavazni oldalt.

puszi

xxx

Kiszálltam a kocsiból és hitetlenül bámultam a házra. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy tényleg itthon vagyok.

- Nem megyünk be? – kérdezte Greg, aki mellettem állt.

- Ja, de – mormogtam. Az ajtó felé menet előhalásztam a kulcsokat a táskámból. Vacakoltam pár percet a zárral, majd az ajtó kinyílt és megcsapott az otthon semmivel össze nem téveszthető illata. Ahogy átléptem a küszöböt, testemen eluralkodott a nyugalom, amit csak itt, ebben a házban éreztem. Kíváncsian néztem körbe, mint aki először jár itt. De nem, semmi nem változott. Bementem a hatalmas nappaliba, odaléptem a nagy üvegajtóhoz és néztem ki a kertbe. Az egyetlen helyre, ahol tudtam, soha senki nem zavarhatja meg a nyugalmam. Bementem a konyhába, kezemet végighúztam a márványpulton, kinyitottam a hűtőt, amit már előre feltöltött a bejárónőnk a kedvenceimmel. Kivettem egy üveg vizet és lassan kortyolgatva folytattam az utam. Greg követett, bárhová mentem. A konyhából kilépve láttam, hogy Jack éppen a bőröndjeimet viszi fel az emeletre. Elindultam én is utána, kezemet végighúzva a korláton. Fent benyitottam minden egyes szobába. A házból áradó nyugalom teljesen rám ragadt. Ezért szerettem itthon lenni. Itt nem voltam más, csak egy gyerek. Egy lány, aki azt csinálja, amit bármelyik vele egykorú. Ha ahhoz volt kedvem, akkor fel-le rohangáltam a lépcsőn, az ágyon ugrálva hallgattam zenét, neteztem, olvastam. Azzal a különbséggel, hogy amint kilépek az ajtón, megszűnök gyereknek lenni és máris rám zuhan a valóság, annak minden terhével együtt. Attól a pillanattól nem csak egy lány voltam. Hanem egy olyan ember, akinek minden egyes lépését milliók követik. Akinek figyelnie kellett arra, hogy mit mond. Hogy mit visel. Hogyan viselkedik. És amit Anyám nem győzött elégszer hangsúlyozni. Hogy én nem csak egy átlagos tinédzser vagyok.

Benyitottam a szobámba. Az ajtóval szemben egy nagy franciaágy kapott helyet, amin már rajta voltak a bőröndjeim. Az ablak alatt az íróasztalom állt. A barackszínű falon egy nagy parafatábla ékeskedett, tele fotókkal és számomra fontos dolgokkal. Mint például néhány levél, az első koncertjegy, amin voltam. A parafatábla elé álltam és néztem a képeket. Néhány családi kép. Anyával, Apával, amikor még együtt voltak. Amikor még azt hittem, hogy minden rendben van. Gondtalanul nevettem Apa ölében a kamerába. Ezek a képek 9 éves koromig tartottak. Majd felváltották őket az egyéni képek. Amik mind a szülinapomon készültek. Mindegyik képen egy erőltetett mosoly ült az arcomon. Elidőztem az egyik képen, ami épp a 14. szülinapomon készült. Majd a következőn, ami már a 16-on készült. Sokkal vékonyabban, kicsit beesett arccal. Már nem voltam a régi.

Pár kép az egyik gyerekkori barátnőmmel, Ashley-vel. Akivel már azt se tudom, mikor találkoztam utoljára. Szörnyen szégyelltem magam, hogy ennyire elhanyagoltam. Bár Ő ezt sosem említette nekem. Tudta jól, hogy meg vannak a problémáim.

És végül az utolsó kép, aminek láttán összeszorult a szívem. John és én. Arcunk összeér, átöleljük egymást. És ami a legszebb és legrosszabb egyben, hogy újra nevetek a képen. És szívből. Te jó ég. Hogy mennyire hiányzik. Ez is az Anyám hibája. Mint oly sok minden. Kihalásztam a zsebemből a telefonom. A névjegyek között keresgéltem, amíg meg nem találtam John nevét. Fel kellene hívnom. Csak hogy megtudjam, jól van-e. Aztán elbizonytalanodtam. Biztos, hogy jó ötlet ez? Ez így is nagyon nehéz. Nem kéne még nekem is megnehezítenem. Már biztos talált magának valakit. Mert miért ne lenne így? Hiszen jóképű, kedves, vicces, figyelmes. Nagyot sóhajtva húztam végig az ujjam a képen. Túl rég volt. És nekem még mindig túlságosan fáj.

- Hiányzik, ugye? – ütötte meg egy hang a fülem, mire megfordultam. Greg állt az ajtóban.

- Már jó végre itthon lenni – tettem el gyorsan a telefonom.

- Én John-ra gondoltam - sétált hozzám és ránézett a képre.

- Kibírom – néztem én is a képre.

- Kérdezhetek valamit? – éreztem a tekintetét magamon, de én még mindig a képet néztem.

- Persze.

- Tetszik Christian?

- Ezt meg miből gondolod? – néztem rá.

- Láttam, ahogy rá néztél.

- Miért, hogy néztem? – indultam az ágyamhoz, hogy kicsomagoljak.

- Úgy, ahogy John-ra néztél régen.

- Hülyeség – nyitottam fel az első bőröndöm.

- Rendben. Én csak nem szeretném, ha megint megismétlődne.

- Nyugi, nem fog. Egyszer épp elég volt átélnem.

- Oké. Kérsz valamit?

- Nem, kösz – ráztam a fejem, majd megvártam, amíg Greg kimegy a szobából.

A bőröndömet felfelé fordítottam és hagytam, hogy az összes ruha az ágyra zuhanjon. Majd ráfeküdtem. Már nem volt kedvem tovább pakolni. Greg-nek igaza van. Nem történhet meg újra. Nem engedhetem, hogy újra elragadjanak az érzelmeim. Mert megint pofára fogok esni. És ez mind az Anyám miatt. Aki szerint senki nem elég jó nekem. Mindig azzal jön, hogy most a karrieremre kell koncentrálnom, nem pedig a magánéletemre, mert a kettő együtt nem működik. És talán ebben igaza van. Hiszen Ő az élő példa rá. A karrierje az egekben, a magánélete meg romokban.

Szorosan lehunytam a szemem. Lelki szemeim előtt megjelent John, a világosbarna hajával, a sötétbarna szemeivel és az elbűvölő mosolyával. Ő volt az egyetlen fiú, akit valaha is közel engedtem magamhoz. Ő volt az egyik legjobb barátom, az a személy, akinek mindent elmondtam. Aki megértett, és aki támogatott. Aztán ez az egész valahogy átalakult. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy bele merjek-e vágni, hiszen a barátságunk volt a tét. De nem bántam. Minden egyes vele töltött percet imádtam. Nem tudom pontosan mi volt a gond. Hogy mi nem tetszett Anyámnak. Talán az volt a baj, hogy túl boldog voltam? Vagy, hogy minden egyes szabad percemet próbáltam John-nal tölteni? Fogalmam sincs. De most már mindegy is. Mert vége. És azzal, hogy John elment elvesztettem mindent. A legfőbb támaszomat, a legjobb barátomat, a szerelmemet. A szívem megszakadt és még ennyi idő után is úgy érzem, hogy talán sosem fog rendbe jönni. Már fél év telt el, de még most sincs olyan nap, hogy ne jusson eszembe. Hogy mi lehet vele. Hogy gondol-e még rám.

Bosszúsan letöröltem egy könnycseppet. Nem fogok sírni. Nem fogom megadni azt az örömet az Anyámnak, hogy lássa, mennyire össze vagyok zuhanva. Hogy mennyire megvisel minden, ami körülöttem folyik. Mert szerinte a gyengéknek semmi keresnivalójuk ezen a pályán.

Lehangoltan folytattam a pakolást. Már a második bőröndömnél tartottam, amikor lépteket hallottam. Nem foglalkoztam vele, mert szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Greg az.

- Na, végre haza toltad a segged – egy nagyon is ismerős hang ütötte meg a fülem, mire azonnal megfordultam. Ashley állt a szobám ajtajában, karba tett kézzel dőlt neki az ajtófélfának.

- Te jó ég – kaptam a kezem a szám elé.

- Igen, szerintem is – mosolygott, majd tök nyugodtan ellökte magát és felém indult.

Én meg még mindig döbbenten álltam. Nem tudtam felfogni, hogy itt van. Vagyis egyáltalán, hogy került ide.

- Mi az? Szellemet láttál? – nézett körbe.

- Hogy kerülsz ide? – jött meg a hangom a kezdeti sokk után.

- Azt hittem, jobban fogsz nekem örülni – húzta el a száját.

- Gyere ide – húztam magamhoz és szorosan átöleltem – Hogy kerülsz ide?

- Greg hívott fel, hogy szerinte jól esne, ha meglátogatnálak.

- Tényleg? – húzódtam el tőle és a szemébe néztem, mire bólintott. Ezt majd ne felejtsem el megköszönni neki.

- És Londonba?

- Oh, az jó kis történet. A szüleim átírattak az egyik bentlakásos suliba – vont vállat.

- Szóval itt laksz? – csillant fel a szemem.

- Igen – mosolyodott el halványan, mire felsikítottam, Ashley pedig befogta a fülét – Kicsit halkabban örülj – tette hozzá, de fülig ért a szája – Oké, részleteket – húzott le az ágyra.

- Miről? – ráncoltam a homlokom.

- Hallottam, hogy van új dobosod. Végre.

- Igen – sóhajtottam egy nagyot, mert az elmúlt fél évben csak beugrók voltak.

- És milyen? Van olyan, mint John?

Ismét sóhajtottam egyet és a laptopomért nyúltam.