3. fejezet Csak engedj...

Sziasztok!

Na, hát itt is lenne az új rész! :) Tudom, nem szombat van, de vártam, hátha még jön komment. De most itt van és még egyelőre fogalmam sincs, hogy mikor hozom a következőt, de ez rajtatok is múlik. 

Azt hiszem, most mást nem írnék.

Jó olvasást!

puszi

xxx

Bementem a szállodába, egyből a recepcióhoz siettem. Még mielőtt bárki is felismerne.

- Jó napot – mosolyogtam a recepciósra, aki felnézett és kíváncsian méregetett. Láttam rajta, hogy hogy az arcom rémlik neki valahonnan, csak még egyelőre nem tud hová tenni.

- Jó napot. Miben segíthetek?

- Mr. Peterson-hoz jöttem.

- A nevét?

- Samantha Parker – mondtam halkan, és láttam, hogy elkerekedett szemekkel néz, aztán rendezte az arcvonásait.

- Már várja magát. 321-es szoba.

- Köszönöm – bólintottam és a lifthez siettem.

A harmadikon kiszálltam és a megadott ajtóhoz igyekeztem. Bekopogtam, majd hallottam a lépteket és az ajtó kinyílt.

- Sam – mosolygott rám az idős orvos.

- Dr. Peterson – léptem be – Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért ide lett rendelve.

- Igen, elég rendhagyó. És az Édesanyád nem hagyott más választást. Közölte, hogy a gép úton van értem – felelte, miközben becsukta az ajtót.

Körbenéztem, az Anyám nem volt sehol. Szokás szerint. Igazából már vártam, hogy mikor csörren meg a telefonom, hogy mégse tud jönni, mert valami sürgős dolga akadt.

- Foglalj helyet – mutatott a kanapéra, Ő pedig leült a fotelba. Fellapozta a jegyzetfüzetét, majd rám nézett – Hogy érzed magad?

- Jól, köszönöm – feleltem.

- És egyébként? – biccentette oldalra a fejét. Hát, igen. Az egyetlen ember a világon, akit nem tudok megtéveszteni. Az Apámon és Greg-en kívül. Néha úgy éreztem, hogy a lelkembe lát. Nagyot sóhajtottam, mielőtt válaszoltam volna.

- Csak a szokásos – vontam vállat.

- Értem – bólogatott, majd leírt valamit. Ránézett az órájára, majd ismét rám.

- Nem úgy volt, hogy Anyukád is jön?

- De igen. Biztos dolga van.

- Elkezdjük vagy várjunk még?

- Szerintem kezdhetjük – feleltem és abban a pillanatban nyílt az ajtó és belépett rajta Anya.

- Elnézést a késésért, de

- Tudjuk, dolgod volt – morogtam.

- Elnézést – ismételte Anya, majd helyet foglalt mellettem.

- Akkor talán kezdhetjük is – nézett ránk, mire mindketten bólintottunk – Van valami, amit szeretnének elmondani? – járatta a tekintetét közöttünk.

- Szerintem a helyzet stagnál – mondta Anya.

- Persze, mert nem teszel érte semmit.

- Samantha – fordult felém – Én mindent megteszek, hogy Neked jó legyen. Hogy meg legyen mindened. Hogy mindenből a legjobbat kapd.

- De mégis milyen áron? Szinte sosem vagy velünk. Velem.

- Mert dolgozok – vágta rá.

- Persze – bólogattam hevesen – És akkor már nincs is szükségem az Anyámra, ugye?

- Doktor úr, én tényleg megteszek mindent. Társaságot akart, beírattam egy iskolába.

- Egy magániskolába, ahova be se tudok járni, mert azt hiszem, még 2020-ra is előre be vagyok táblázva – szóltam közbe.

- Londonba akart költözni, vettem neki egy lakást.

- Amit nem tudok kihasználni, mert szinte állandóan úton vagyok.

- Vettem neki egy autót Karácsonyra.

- Igen, aminek a kulcsát egy levélben küldted el, mert Karácsonykor se voltál otthon.

- Maga szerint mit kellene még csinálnom? – kérdezte Anya a dokitól, aki gyorsan írt, azt hiszem, már a harmadik oldalra.

- Hogy mit kellene tenned? Majd én megmondom – fordultam felé – Mondjuk, néha meghallgathatnál. Mondjuk, néha figyelhetnél arra, hogy a lányod vagyok és nem az egyik kis mentoráltad, akiből pénzt tudsz csinálni. Igen, elhalmozol ajándékokkal, de csak azért, hogy ne érezzem a hiányod. Pedig tudod, mit akarok csak? Egy normális életet. Hogy ne kelljen hetente másik országban ébrednem, hogy Szenteste ne kelljen egy késő esti műsorban arról beszélnem, hogy milyen fontos ez az ünnep, mert összehozza a családokat. Mert fogalmam sincs arról, milyen egy igazi Karácsony. Mert Te sosem voltál otthon. Azt akarom, hogy legyenek barátaim. Hogy legyen egy olyan fiú az életemben, akiért mindent megtennék. És volt is. Csak Te elüldözted mellőlem.

- Mert nem volt hozzád való – vágta rá.

- És mégis szerinted ki a hozzám való? Vagy tudod mit? Eldönthetem én, hogy kivel akarom megosztani az életem?

- Te még gyerek vagy. Fogalmad sincs arról, mi az a szerelem.

- Mert nem hagyod, hogy átéljem. És azt hiszem, nem Te vagy a legjobb példa egy rendes párkapcsolati modellre. Mert már a második házasságod megy tönkre – hadartam, Anya pedig úgy bámult rám, mint akit pofon vágtak.

- Hallja ezt, doktor úr? – hüledezett Anya.

- Anya – sóhajtottam – Én csak azt akarom ezzel mondani, hogy engedj egy kicsit élni. A saját utamat járni, mert egyszerűen megfojtasz ezzel a görcsös ragaszkodásoddal. Hogy mindennek mindig úgy kell lennie, ahogy Te akarod.

- Csak azt szeretném, hogy megalapozd a jövődet. Hogy ne legyenek anyagi gondjaid.

- Anya, a pénz nem minden – ingattam a fejem – Tudod, én sokkal jobban érezném magam, ha nem lenne semmim, de érezném, hogy szeretnek.

Anya már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de a doki közbe szólt.

- Rendben, ahogy látom, itt komoly problémák vannak.

- Na, az biztos – tettem karba a kezem és hátra dőltem.

- A legfőbb probléma, hogy elbeszélnek egymás mellett. Mind a ketten mást szeretnének. Talán kellene találni egy megoldást erre, ami mind a kettőjüknek elfogadható.

- Olyan szerintem nem létezik – morogtam.

- Én csak nem akarom, hogy elpazarolja a tehetségét – szólt közbe Anya is.

- És ha nem akarom tovább ezt csinálni? – fordultam felé.

- És akkor mégis mit akarsz?

- Nem tudom – vontam vállat – Akár tanár is lehetnék.

- Persze, azért a nevetséges fizetésért? – vonta fel a szép ívű szemöldökét.

- Oké – álltam fel dühösen – Nekem ennyi elég volt – és kirohantam az ajtón.

- Sam – jött utánam a doki, mire megálltam és szembe fordultam vele – Az Édesanyád csak a legjobbat akarja.

- De lehet, hogy amit Ő akar, nekem nem a legjobb. Legalább is úgy érzem.

- Megértelek Téged is. Tudom, min mész keresztül. Mi lenne, ha beszélgetnénk erről később kettesben?

- Rendben – bólintottam – Majd felhívom. Köszönöm. Viszlát – intettem és a lifthez sétáltam.

A szálloda előtt álltam és a kulcsomat kerestem, aztán valaki megszólított.

- Elvigyelek? – Anya állt mellettem.

- Nem kell. Kocsival vagyok – feleltem és elindultam az autóm felé.

Greg-nek írtam egy SMS-t, hogy a stadionban találkozzunk, már nem megyek vissza a szállodába. Egy óra múlva úgyis kezdődik a koncert.

Hamarabb értem oda, mint Anya. A hátsó ajtón beszaladtam és egyből az öltözőmhöz mentem.

- Hogy ment? – rohant be utánam Greg.

- Remekül – mondtam, miközben lecsaptam a kulcsot a táskámmal együtt az asztalra. A zuhanyzóba indultam, amikor meghallottam Anya hangját. Tehát ide jött.