4. fejezet Nem akarok...

 Sziasztok!

Huu, hát azt hiszem, ilyen is nagyon régen volt már, hogy semmi visszajelzés nem érkezett egy részre. Ha ennyire rossz, akkor írjátok meg azt. Mert már az is eszembe jutott, hogy nem folytatom ezt a történetet. De jelenleg úgy vagyok vele, hogy adok még neki egy kis időt. 

Hát, jó olvasást!

puszi

xxxx

Gyorsan becsuktam az ajtót. Hallottam Anya cipőjét kopogni a kövön.

- Samantha? – kérdezte. És igen. Egyedül Ő hívott így.

- Már előre ment megnézni, hogy minden rendben van-e – mondta Greg, mire szorosan hunytam le a szemem. Hazudott. Miattam.

- Helyes. Reggel úgyis korán kel. Ne felejtsd el megmondani Neki, hogy amint végeztetek Londonban a stúdiózással, jön Amerikába. Úgy számoljatok, hogy minimum két hónapra. Egy kisebb lemezbemutató körút – mondta, nekem meg elkerekedtek a szemeim. Hogy mi?! Két hónap? Amerikában? Na, azt már nem.

- Katrin, Sam fáradt. Szerintem rá férne egy kis pihenés.

- Képzeld, én is fáradt vagyok. Majd kap egy hetet a turné után. Aztán következik Európa.

- Te felfogtad, hogy egy élő emberi lényről beszélsz? Nem egy robotról? Ráadásul még gyerek!

- Te most kinek a pártján állsz? – kérdezte Anya, én meg kilestem a kulcslyukon. De semmit nem láttam. Valószínűleg túl messze álltak egymástól.

- Itt nincs olyan, hogy kinek a pártján állok – mondta Greg – De ha már mindenáron tudni akarod, akkor mindig azt nézem, mi a jó Sam-nek. És mint a nevelőapja is azt mondom, hogy pihennie kell. De még, mint a menedzsere is ezt mondom.

- Többet kibír, mint gondolnád – vágta rá Anya.

- Igen, lehet. De idegileg teljesen kikészült. Túl sokat vársz Tőle. Mi lenne, ha elbeszélgetnél Vele?

- Megtenném, ha lehetne Vele. De hallottad volna, hogy beszélt a pszichológusnál is.

- Lehet, hogy meg volt rá az oka, nem gondolod?

- Ezzel mire akarsz kilyukadni?

- Szerinted? – kérdezett vissza Greg.

- Jó, én most nem érek rá találgatásokkal foglalkozni.

- Te semmire nem érsz rá – vágta rá Greg.

- Két hónap Amerika – közölte Anya határozottan, aztán hallottam, hogy elindul.

- Most meg hová mész?

- Vissza New York-ba. Holnap fontos tárgyalásom lesz – mondta Anya, aztán hallottam, hogy tovább megy.

- Sam? – kopogott be Greg az ajtón. Észre sem vettem, hogy eleredtek időközben a könnyeim. Gyorsan megtöröltem az arcom és kinyitottam az ajtót – Sam, istenem – ölelt magához – Sajnálom – suttogta a fülembe.

- Ugye Te nem fogsz itt hagyni? – kérdeztem és kétségbeesetten kapaszkodtam belé. Tudtam, hogy nem állnak jól a dolgok. Egyre többet veszekedtek. Annak idején Apával is ezt csinálták, aztán egyszer csak bejelentették, hogy elválnak.

- Nem, dehogy – simította meg a hajam.

- Miért csinálja ezt? – emeltem rá a könnyáztatta arcom.

- Bárcsak tudnám – sóhajtott Greg és megtörölte az arcom.

- Nem akarok visszajönni – ráztam a fejem.

- Tudom, de nyugodj meg, kitalálunk valamit. Most menj, mosd meg az arcod. Kérsz valamit enni?

- Nem, kösz – indultam a csaphoz. Már az étvágyam is elment.

- Szólok Joe-nak és Marie-nek, hogy jöhetnek – mondta és megfordult.

- Greg – szóltam utána, mire visszafordult – Köszönöm – mondtam egyszerűen, mire bólintott. Tudtam, hogy tudja, hogyan értem. Azért, amiért próbál kiállni mellettem az Anyámmal szemben. Azért, amiért minden helyzetben azt nézi, mi a jó nekem. És azért, amiért mellettem van. És nem érzem magam annyira egyedül.

- Nagyon pirosak a szemeid – nézett rám Marie, miközben sminkelt.

- Csak belement valami – vontam vállat, de úgy éreztem, hogy mindjárt megint elsírom magam.

- Minden rendben? – fürkészett.

- Persze – mosolyodtam el erőltetetten.

- Rendben – bólintott – De ha beszélni szeretnél valakivel

- Kösz, Marie – szóltam közbe.

- Siethetnél – jött be Joe, a fodrászom – Így nem leszek kész.

- Csak egy kicsit göndörítsd be – néztem rá a tükörből.

- Oké – lépett a hajsütőhöz és bekapcsolta.

- Shane itt van már? – kérdeztem, mert Ő hozzá a ruháimat.

- Igen, az előbb érkezett meg – lépett be Greg.

Már felöltözve, kész sminkkel és hajjal álltam a tükör előtt.

- Jól nézel ki – állt meg mellettem Greg.

- Kösz – mosolyodtam el.

- Sam, 5 perc – rohant be egy statiszta, mire követtük Greg-gel. A színpad mellett álltam, hallottam a sikítozást és azt, ahogy a nevemet kiabálták. A fiúk épp akkor mentek fel a színpadra, amikor megkaptam a mikrofonomat. Christian elment mellettem és futólag rám mosolygott. A gyomrom ismét görcsbe rándult, zavartan visszamosolyogtam, éreztem, hogy elpirulok, majd elkaptam a fejem.

- Sam – fordított maga felé Greg – Jól vagy?

- Meg leszek – mosolyodtam el keserűen – A show-nak mennie kell, nem? – vontam meg a vállam.

- Kéz és lábtörést – puszilta meg a homlokom, aztán meglökött, hogy induljak.

- Mi volt a dokinál? – fürkészett Greg, amikor már a kocsiban ültünk, én pedig némán meredtem a kivilágított városra.

- Majd elmondom – néztem rá. A kelleténél többen ültünk a kocsiba, és bár már megszoktam, hogy mivel összeszokott kis csapat vagyunk, ezért mindenki tud mindent és mindenki osztozik a másik problémáján, de azért Christian előtt mégsem akartam erről beszélni.

A kocsi bekanyarodott a hotel mögé és a hátsó ajtón mentünk be, elkerülve az esetleges tolongást a főbejáratnál. Mert hát sosem lehet tudni. A liftekhez mentünk, majd a legfelső szintre, ahol a szobáink voltak. És ahol ma este már Christian is aludni fog. Mivel mától Ő is a csapat tagja, így holnap jön is velünk vissza Londonba. Amit már nagyon vártam, mert végre a saját házamban hajthatom álomra a fejem.

- Szóval Anya nem ért meg. Egyre csak azt hajtogatta, hogy miattam csinálja. Hogy nekem jó legyen – fejeztem be a történetem. Az ágyamban feküdtem és a kezemben tartott forró csoki felett kérdőn néztem Greg-re, vajon mit szól hozzá.

- Nehéz eset, az egyszer biztos – túrt a hajába.

- Annyira sajnálom – ráztam meg a fejem – Elvetted Anyámat, aki szinte semmit nem foglalkozik Veled. Most meg istápolhatsz engem.

- Én szeretek Veled lenni – mosolyodott el – Nekem úgyse lesz már gyerekem.

- Ha Anyán múlik, akkor tuti nem – szóltam közbe.

- Anyád meg – vett egy mély levegőt – Nem is tudom. Az elején minden olyan jól indult. Azt hittem, tudok rá hatni. De úgy látszik, mégse.

- Ha elváltok – kezdtem tétován, ujjammal a bögre oldalán dobolva – Veled maradhatok? – néztem rá reménykedve.

- Sam, Neked vannak szüleid. Nem maradhatsz velem – rázta a fejét - És ha elválunk, Anyád tuti ki fog rúgni engem, vagy eléri, hogy én mondjak fel.

- Én nem akarok Franciaországba költözni – ellenkeztem – Én szeretek Londonban élni. És ingázni se akarok az Anyámmal.

- Tudom, de erről most ne beszéljünk. Egyelőre semmilyen válásról nincs szó – simította meg az arcom – De most már aludj. Reggel korán kelünk – mosolygott rám meggyötörten, majd kiment a szobából.

Kimásztam az ágyamból és kimentem az erkélyre, rágyújtottam. Kivettem a zsebemből a telefont és pár percig elgondolkozva forgattam. Végül tettem egy próbát. Kikerestem a nevet, majd hívást indítottam. Csak az ötödik csörgésre vette el.

- Szia, Kicsim – szólt bele Apa.

- Zavarlak? – kérdeztem köszönés helyett.

- Te sosem zavarsz – felelte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Akkor jó – sóhajtottam egy nagyot.

- Minden rendben? – kérdezte és a hangja elkomorodott.

- Persze – füllentettem.

- Nem kéne már aludnod?

- De, csak nem tudok – vallottam be.

- Akkor még sincs minden rendben – vágta rá.

- Csak Anya – mondtam nagy sóhajjal.

- Megint mit csinált?

- Csak a szokásos – nyomtam el a cigim – Megjelent, rombolt. Mint egy hurrikán.

- Sajnálom, de

- Tudom, ez mind az én érdekemben van – vágtam közbe – Csak nem látom, hogy ebből mi a jó nekem.

- Kicsim – kezdte.

- Jó, mindegy. Megoldom – hadartam.

- Most mennem kell, de majd hívlak – kezdett el búcsúzkodni.

- Oké – bólogattam, mintha látná – Hiányzol – tettem hozzá halkan.

- Te is nekem. Vigyázz magadra.

- Te is – mondtam, azt hiszem, az immár néma telefonnak.

Visszamentem a szobámba és ledobtam a telefonom az ágyra. Hetente vagy kéthetente 2-3 perc. Ennyi, amennyit Apával tudok beszélni. Az állandó utazás és koncertek meg egyéb elfoglaltságok miatt pedig alig tudunk találkozni. Azt hiszem, úgy három hónapja láttam utoljára. És már nagyon kezdett hiányozni. Szomorúan vettem fel a pólóm az ágyról és mentem el fürödni.